Dr. Bécsi Tamás Magyar Érdemrend Lovagkereszt kitüntetést kapott
Magyar Érdemrend Lovagkereszt kitüntetést kapott Dr. Bécsi Tamás kollégánk, a hazai járműmérnök képzés fejlesztésében és utánpótlásnevelésben végzett munkája, valamint a kiemelkedő oktatási, szakmai és kutatási eredményei elismeréseként.
Kollégánknak ez úton is gratulálunk.
Elhunyt Dr. Várlaki Péter, kollégánk, barátunk

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy életének 76. évében elhunyt kollégánk, barátunk, Dr. Várlaki Péter egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora.
Dr. Várlaki Péter 1971-ben szerzett gépészmérnöki diplomát, majd 1975-ben műszaki doktor címet a Budapesti Műszaki Egyetem Közlekedésmérnöki Karán. 1988-ban a Magyar Tudományos Akadémia doktorává avatták.
1997-től a Kar Gépjárművek Tanszékén dolgozott, mint egyetemi tanár, majd 2002-től a Jármű- és Könnyűszerkezetek Tanszéken folytatta munkáját. 2010-től a Közlekedési- és Járműirányítási Tanszék elismert munkatársaként vett részt az oktatásban és a kutatásban.
Kiemelkedő szakmai tevékenységet folyatott, többek között a Magyar Mérnökakadémia alapító tagja, az MTA Közlekedéstudományi Bizottság tagja volt, továbbá az Acta Polytechnica Hungarica, a Periodica Polytechnica, az Acta Technica Jaurinensis folyóiratok szerkesztőjeként is dolgozott. Számos szakmai díjat elnyert, amelyek közül kiemelkedik az Akadémiai Díj.
Emlékét szívünkben őrizzük. (kozlekedes.bme.hu)